Óvodai jel választása

Az óvodakezdés egyik legizgalmasabb része az óvodai jel választása, ami az óvodásévek alatt, sőt gyakran még további is, elkíséri gyermekünket. A választás körüli izgalmakat főként az okozza, hogy a legtöbb óvodában adott jelek vannak, amelyek közül nekünk kell kiválasztani azt, amivel gyermekünk is szívesen azonosul majd. Hogyan tegyük, és egyáltalán hogyan tehetjük ezt?

Az óvodai jel választás során is azt javasoljuk, hogy első lépésben mérjük fel a lehetőségeket. Minden óvodában kialakult az óvodai jel választásának egy rendje, amihez nekünk is alkalmazkodnunk kell. Mik ezek a kialakult szabályok, lehetőségek?

Miből választhatunk?
Kérdés például, hogy állandó jelkészlettel rendelkezik-e az óvoda. A legtöbb óvodában adott jelek vannak, amelyek között megtaláljuk az állandó kedvenceket (pl. virág, szív, autó, labda) és az első hallásra kevésbé kedvelteket is… Ritkább esetben és főként kisebb létszámú óvodákban fordulhat elő az, hogy minden gyermek szabadon választhat, saját fantáziája szerint.

Mikor és hogyan választhatunk?
Szintén érdemes utánajárni, hogy mikor történik a jelválasztás, nehogy rossz érzésünk legyen amiatt, hogy lemaradtunk a választás idejéről! Sok helyen beiratkozáskor vagy az első szülői értekezlet során a szülőkre bízzák a választást, más óvodákban nagyobb beleszólást kapnak a gyermekek. Ez utóbbinál több konfliktust eredményezhet, ha több gyerek szeretné ugyanazt a jelet megkapni. Ez így nagyobb csalódást okozhat, mint örömet.

„Lefoglalt” óvodai jelek?
Főleg testvéreknél fordulhat elő, hogy a kisebb testvér, már az óvodakezdés előtt olyan kapcsolatba kerül leendő óvónőivel, hogy ők együtt járják végig a szekrénykéket, és együtt választanak jelet. Más esetben, amikor az iskolába menő nagytestvér helyét a kisebb veszi át a csoportban, akkor sok esetben a kisebb „megörökli” a nagyobb jelét. Ennek hátterében általában gyakorlati ok áll: a megörökölt ruhákban már mind szerepel az óvodai jel, nem kell azokat kifejteni és újrahímezni, varrni vagy átírni. Ezeket a helyzeteket fogadjuk el így, hiszen a másik család helyzetében mi se tennénk másként.

Amikor végre megvan az óvoda jel
Joggal tarthatjuk nagyjelentőségűnek a napot, amikor megkapta gyermekünk az óvodai jelét. Szemünkben ekkor válik ő igazán óvodássá. Az adott jel jelöli majd ki számára a szekrény és a törülközőtartó helyét, ez a jel jelöli majd saját dolgai (pl. fogkefe, pohár, ágynemű, stb.) és ez a jel lesz az, ami rákerül rajzai sarkára, kis alkotásai oldalára, aljára. Sok esetben a gyerekek hamarabb megtanulják egymás jelét, mint nevét. Így az óvodai beszámoló gyakran hangzik így: „Ebéd alatt a Vödör mindig beszélt, a Házikó pedig kiborította a vizet. A Labda nem találta a cipőjét, a Kancsó pedig elvesztette a sapkáját…”

Az óvodai jel sok örömnek, de néha kudarcnak is forrása lehet. Mit tehetünk, ha más óvodai jelet kaptunk, mint amit szerettünk volna…

Amikor más óvodai jelet kaptunk, mint amit szerettünk volna
Bármelyik óvodai csoportban előfordulhat, hogy valaki nem azt a jelet kapta meg, amit igazán szeretett volna. Ezt a helyzetet először nekünk, szülőknek kell tisztázni, saját magunkban. Miért érezzük csalódásnak a jelválasztást? Azért, mert más szülő gyorsabb és rámenősebb volt? Azért, mert úgy érezzük, hogy nem tudtuk gyermekünk „érdekeit” az első közösségbekerülése során megfelelően képviselni? Azért, mert mi magunk nem tudunk az adott jellel azonosulni?
Higgyük el, hogy gyermekünk számára megkönnyítjük az óvodakezdést, ha inkább arra fordítjuk energiánkat, hogy megszeretetjük vele az ajándékba kapott jelet, és nem arra, hogy „csatába kezdünk” más jelért.

Lengyel Katalin írása
Forrás: lurkovilag.hu